2017. február 7., kedd

Amerikai Palacsinta


      Sziasztok! Nos egy ideje nem irtam a blogra, de attól még ügyeskedtem a konyhába, igyekszem folyamatosan hozni valami finomságot. 
       Az új kedvenc itthon az amerikai palacsinta 😍😍. Az alaprecept amit én használok és bevált: 3 db tojás, 12 dkg, liszt, 1 kk. sütőpor, 1,5 dl tej, egy csipetnyi só, és cukor izlés szerint. 
Első lépésben szétválasztjuk a tojásokat. A sárgájához hozzáadjuk a sót, lisztet, tejet, sütőport. Ezeket jól elkeverjük. Ezt követően a tojás fehérjét felverjük a cukorral, kemény habbá verjük, ha ezzel is megvagyunk óvatosan összekeverjük a masszával amit már elkészitettünk. Ajánlott hagyni kb. negyed órát hűtőben pihenni, és csak azután nekiállni kisütni egy előmelegitett teflon serpenyőben (nagyon minimális olajat nem árt tenni alá, hogy biztos ne ragadjon le)
       Ami a tálalást illeti, ha a hagyományos amerikai palacsintát vesszük alapul akkor juharsziruppal leöntve tálaljuk. Az én esetemben, tálaltam már gyümölccsel (málna és banán) és a rétegek közzé csokikrémet csináltam.


            Másik alkalommal, a massza egy részéhez tettem kakaóport, és igy probáltam kombiálni, smile-t sütöttem 😀 .


         És próbálkoztam szinezni is. A recept ugyanaz, csak egy kis szinezék került bele pluszban. A rétegek között mogyoró izesitésű krém, a tetején pedig lekvár.

Jóétvágyat!
🍴🥞😘

2014. szeptember 12., péntek

Muffin



             Nővérem kérésére készültek :D És ez volt életem második muffin készítése. S büszke vagyok az eredményre, hisz szépek is és még finomak is lettek. A receptet pedig egy kedves szomszédomtól kaptam, és köszönöm széepn neki :)

Hozzávalók:
- 2 bögre liszt
- 1/2 bögre cukor
- 1 cs. sütőpor
- 1 tojás
- 3/4 bögre olaj
- 1 bögre tej
- apróra vágott csoki
- megyybefőtt

Elkészítés:
Előveszünk egy nagy tálat, beletesszük a hozzávalókat, majd összekeverjük jó alaposan. Ezután a formákba tesszük beleteszünk egy pár szem meggyet, majd csokit, és 15 percig sütjük.



2014. augusztus 24., vasárnap

Túrós, meggyes és álmás süti


A tészták alapja ugyanaz:
Hozzávalók:
30 dkg liszt, 15 dkg zsír, 1 e.k. cukor, 1 k.k. sütőpor és annyi tej amennyit felvesz.
Összegyúrjuk a hozzávalókat, ezt követően 2be ösztjuk, majd mindkét részt kinyújtjuk.Ha mindhárom ízesítést megcsináljuk akkor, természetesen triplázzuk az adagokat.


A túrós töltelék:
3 tojás felverünk cukorral, majd beletesszük a túrót (1 kg). miután a tölteléket rátettük a kinyujtott lapra, megszorjuk mazsolával, majd befedjük.

A meggyes töltelék:
1 üveg meggybefőtt, fahéj, dejós-cukros keverék.A másik kinyújtott lapot megszórjuk ezzel a dejós keverékkel, erre jön a meggy, majd ismét dejós keverék, és befedjük a tésztalappal.


Az almás töltelék:
kb 70 dkg lereszelt alma, cukor és fahéj. A lap aljára szórunk egy kevés prézlit (ez felveszi az alma levét), erre jön az alma, ezt megszorjuk fahéjjal és cukorral, és ratesszük a kinyújtott lapot.

2014. augusztus 7., csütörtök

Baconbe tekert lazac, aranyburgonyával



                 Barátommal alkottunk :D Egyik nap láttam a Tv-ben a baconbe tekert lazacot, így ki kellet próbálni.



Hozzávalók:
250 g fagyasztott lazac
bacon szeletek (a mi esetünkben 8 db-s kiszerelés)
6 nagyobb krumpli
olaj a sütéshez
só
bors


Elkészítés:
            A lazacdarabokat felvágjuk, nekünk 8 csík jött ki ebből az adagból. Minden egyes darabot baconbe csomagoluk. És kevés olajon megsütjünk mindegyik oldalát. Közben a krumplit megpuculjuk, vastagabb csíkokra vágjuk. Majd feltesszük főni, DE nem főzzük meg teljesen, csak amíg egy kicsit megpuhulnak. Majd leszűrjük, és olajban megsütjük. Ha megsült a krumpli, megsózzuk, és tálaljuk.


                                                          Jóétvágyat ! :)

2014. augusztus 3., vasárnap

Úszósziget



 Csokis babapikótás gyors finomság :D

Hozzávalók:
Krémhez: 1 l tej, csokis pudingpor (az 1 l tejhez), 10 e.k. cukor, 1 cs vaj
Piskóta: 1 cs babapiskóta, kávé a pikóták beáztatásához


Elkészítés:
Felfőzzük a csokispudingot, madj hűlés közben hozzákeverjük a vajat. Ha kihűlt, beáztatjük a babapikótákat, majd rétegezzük, egy sor babapiskóta, egy sor krém és így tovább egész addig amíg van krém.  Tálalásik hűtőben tároljuk. :)




2014. július 16., szerda

Szülinapi tortám 1



        A 19. szülinapomra ezt a finomságot csináltam. A szülinapom nem most volt, csak most jutottam el odáig, hogy feltöltsem :)  Eddig közbejött az érettségi, a sok izgulás :D


        A piskóta 8 tojásból készült: 30 dkg cukor, 30 dkg liszt, 8 tojássárgája, 8 tojásfehérje, 1 cs sütőpor, 6 ek. víz. A krém csokispudingból készült, vajjal összekeverve, hogy krémesebb legyen. :)
       A díszítés tejszinhabbal történt. 



2014. június 23., hétfő

Tejszinhabos torta (évfordulóra)



          Nővéremék évfordulójára készült :D  Idén lettek 4 évesek :) Itt is sok boldogságot kívánok nekik! Még sok-sok boldog évet! 

            A torta egy 8 tojásos kerek piskóta (8 tojásfehérje, 8 tojássárgája, 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 1 csk sütőpor, 4 ek. víz). 

        A krém tejszinhab volt, kívülről is azzal vontam be. A töltelékbe tettem még barackot. A tortára olvasztott csokival írtam.