2014. szeptember 12., péntek

Muffin



             Nővérem kérésére készültek :D És ez volt életem második muffin készítése. S büszke vagyok az eredményre, hisz szépek is és még finomak is lettek. A receptet pedig egy kedves szomszédomtól kaptam, és köszönöm széepn neki :)

Hozzávalók:
- 2 bögre liszt
- 1/2 bögre cukor
- 1 cs. sütőpor
- 1 tojás
- 3/4 bögre olaj
- 1 bögre tej
- apróra vágott csoki
- megyybefőtt

Elkészítés:
Előveszünk egy nagy tálat, beletesszük a hozzávalókat, majd összekeverjük jó alaposan. Ezután a formákba tesszük beleteszünk egy pár szem meggyet, majd csokit, és 15 percig sütjük.



2014. augusztus 24., vasárnap

Túrós, meggyes és álmás süti


A tészták alapja ugyanaz:
Hozzávalók:
30 dkg liszt, 15 dkg zsír, 1 e.k. cukor, 1 k.k. sütőpor és annyi tej amennyit felvesz.
Összegyúrjuk a hozzávalókat, ezt követően 2be ösztjuk, majd mindkét részt kinyújtjuk.Ha mindhárom ízesítést megcsináljuk akkor, természetesen triplázzuk az adagokat.


A túrós töltelék:
3 tojás felverünk cukorral, majd beletesszük a túrót (1 kg). miután a tölteléket rátettük a kinyujtott lapra, megszorjuk mazsolával, majd befedjük.

A meggyes töltelék:
1 üveg meggybefőtt, fahéj, dejós-cukros keverék.A másik kinyújtott lapot megszórjuk ezzel a dejós keverékkel, erre jön a meggy, majd ismét dejós keverék, és befedjük a tésztalappal.


Az almás töltelék:
kb 70 dkg lereszelt alma, cukor és fahéj. A lap aljára szórunk egy kevés prézlit (ez felveszi az alma levét), erre jön az alma, ezt megszorjuk fahéjjal és cukorral, és ratesszük a kinyújtott lapot.

2014. augusztus 7., csütörtök

Baconbe tekert lazac, aranyburgonyával



                 Barátommal alkottunk :D Egyik nap láttam a Tv-ben a baconbe tekert lazacot, így ki kellet próbálni.



Hozzávalók:
250 g fagyasztott lazac
bacon szeletek (a mi esetünkben 8 db-s kiszerelés)
6 nagyobb krumpli
olaj a sütéshez

bors


Elkészítés:
            A lazacdarabokat felvágjuk, nekünk 8 csík jött ki ebből az adagból. Minden egyes darabot baconbe csomagoluk. És kevés olajon megsütjünk mindegyik oldalát. Közben a krumplit megpuculjuk, vastagabb csíkokra vágjuk. Majd feltesszük főni, DE nem főzzük meg teljesen, csak amíg egy kicsit megpuhulnak. Majd leszűrjük, és olajban megsütjük. Ha megsült a krumpli, megsózzuk, és tálaljuk.


                                                          Jóétvágyat ! :)

2014. augusztus 3., vasárnap

Úszósziget



 Csokis babapikótás gyors finomság :D

Hozzávalók:
Krémhez: 1 l tej, csokis pudingpor (az 1 l tejhez), 10 e.k. cukor, 1 cs vaj
Piskóta: 1 cs babapiskóta, kávé a pikóták beáztatásához


Elkészítés:
Felfőzzük a csokispudingot, madj hűlés közben hozzákeverjük a vajat. Ha kihűlt, beáztatjük a babapikótákat, majd rétegezzük, egy sor babapiskóta, egy sor krém és így tovább egész addig amíg van krém.  Tálalásik hűtőben tároljuk. :)




2014. július 16., szerda

Szülinapi tortám 1



        A 19. szülinapomra ezt a finomságot csináltam. A szülinapom nem most volt, csak most jutottam el odáig, hogy feltöltsem :)  Eddig közbejött az érettségi, a sok izgulás :D


        A piskóta 8 tojásból készült: 30 dkg cukor, 30 dkg liszt, 8 tojássárgája, 8 tojásfehérje, 1 cs sütőpor, 6 ek. víz. A krém csokispudingból készült, vajjal összekeverve, hogy krémesebb legyen. :)
       A díszítés tejszinhabbal történt. 



2014. június 23., hétfő

Tejszinhabos torta (évfordulóra)



          Nővéremék évfordulójára készült :D  Idén lettek 4 évesek :) Itt is sok boldogságot kívánok nekik! Még sok-sok boldog évet! 

            A torta egy 8 tojásos kerek piskóta (8 tojásfehérje, 8 tojássárgája, 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 1 csk sütőpor, 4 ek. víz). 

        A krém tejszinhab volt, kívülről is azzal vontam be. A töltelékbe tettem még barackot. A tortára olvasztott csokival írtam. 




2014. május 5., hétfő

Pupusas




              Pénteken kimentünk a barátommal az erdőre, és pupusast vittünk magunkkal. Nehezen döntöttük el, hogy mit is csináljunk. De végül e mellet döntöttünk. Könnyű és hamar készvan. Szóval még csütörtök délután megcsináltuk, hogy pénteken minél hamarabb tudjunk menni.


Hozzávalók: 
A tésztához:
- 500 g liszt
- 2 ek. olaj
- 200-250 ml víz (vagy amennyit felvesz a tészta)
- egy csipet só
- egy csipet sütőpor

A töltelékhez:
- virsli
- gomba
- majonéz
- szalámi


Elkészítés:
              Összegyúrjuk a tésza hozzávalóit. Puha tésztát gyúrunk. Ha jól összegyúrtuk kb 20 percig hagyjuk pihenni. Addig előkészítjük a tölteléket. A virslit és a gombát egy kevés olajon átpirítottam. Majd egy tálban összekevertem a virslit, a gombát, a szalámit és a majonézt. Ezután a tésztát kb. 10-12 db-ra osztottam. Minden kis darabot kinyújtottam és megtöltöttem a töltelékkel. Serpenyőbe olaj nélkül kisütöttem.

              Ez volt a pénteki ebédünk. Addig jó volt a nap, amíg el nem kezdett zuhogni az eső, s így haza kellet jöjjünk :( de ennek ellenére jól éreztük magunkat. Legalább kimozdultunk egy kicsit és szívtunk egy kis friss levegőt.

Jóétvagyat!

2014. április 19., szombat

Húsvéti nyuszi



                 Először is szeretnék mindenkinek Boldog és Áldott Húsvétot kívánni.S így húsvét alkalmából, egy húsvéti nyuszit hoztam nektek :D 


                               

            Az elkészítése nagyon könnyű. Egy 8 tojásos piskótát készítettem (kerek formában sütöttem). Miután kihűlt a pikóta félbevágtam (így kaptunk 2 félkört). A krém amit készítettem, egy vajas, cukros, kókuszos krém. Ezzel a krémmel ragasztottam össze a 2 félkört. Kívülről is a kókuszos krémmel vontam be. A szeme az cseresznyebefőtt, az orra pedig egy szőlőszem, a füle pedig piskóta. 



Áldott Húsvétot!

2014. március 22., szombat

10 perces pizza


Ma pizzáztunk eggyet a barátommal. Ezt a 10 perces pizzát egy blogon láttam, és muszáj volt kipróbálnom :) Egyszerű, gyors és még finom is :D

Hozzávalók: 
- 4 e.k. majonéz
- 4 e.k. tejfel
- 2 tojás
- 9 e.k. liszt
- 2 e.k. olaj (a sütéshez)
+ a feltéthez ki mit szeretne (szalámi, kolbász, sajt, tengeri, gomba stb.)

Elkészítés:
A majonézt, a tejfelt és a tojásokat összekeverjük, majd adagoljuk a lisztet. Simára keverjük és már tehetjük is a serpenyőbe. Miután belesímítottuk a masszát megkenjük paradicsomszósszal és rászorjuk a többi finomságot. Kicsi lángon fedő alatt pár perc alatt megsütjük.



Jóétvágyat! :)

2014. március 20., csütörtök

Derelye



Ma csináltam először derelyét. Eddig anyumra bíztam én pedig csak megettem. De most rászántam magam, hogy én csináljam. Nem nehéz megcsinálni, bár akadtak gondjaim a tészta kínyújtásánál :D nekem valahogy nem ment úgy mint anyának. De végül meglett ez is. Sőt anya azt mondta, hogy én fogom csinálni a következő adagot is :)


Hozzávalók:
- fél kg liszt
- 3 tojás
- egy csipet só
- szilvalekvár
- prézli
- cukor
- egy kevés olaj


Elkészítés:
Egy tálba tesszük a lisztet. Kis mélyedést csinálunk a közepébe, beletesszük a tojásokat és a csipet sót. Elkezdjük összedolgozni. Ha szükséget teszünk hozzá kevés vizet. Addig gyúrjuk, amíg a tészta összeáll és már nem ragad. Ezután kinyújtjuk. Teszük kis lekvár halmokat egy sávba, ráhajtunk egy másik sáv tésztát és kiszaggatjuk a kis táskácskákat. Hogy jobban összeragadjon a tészta amikor megcsináljuk a táskácskákat, a széleit bevizezzül. Ha készvannak a táskácskák, beletesszük a zubogó vizbe, kb 15 percig főzzük. Ha megfőttek, leszürjük és előkészítjük a prézlit. Egy lábosba teszük olajat, annyit hogy ellepje az alját. Beletesszük a prézlit, kicsit átpiritjuk, megszórjuk cukorral, és ha kész elzárjuk a gázt, és összeforgatjuk a derelyéket a prézlivel, és már tálalható is.


Jóétvágyat! :)

2014. február 24., hétfő

Együtt a konyhába :D

           Nos a csajokkal az egyik hétvégén összegyűltünk, és nekiálltunk főzöcskézni. Nem is tudom minek nevezzem ... Gyrosnak indult, de mondhatnám shaormának vagy akár tortillának is. Na de nem is ez a lényeg :D a végén megmutatom a végeredményt is :D de addig is egy két kép az előkészületekről :D


 itt vágom fel a husit
 itt Timi vágja a krumplit :D
 Timivel vigyázni kell xD főleg ha kés van nálla :D
 egy kis bóhóckodás is kell főzés közbe :D
 készül a káposzta
 és a majonéz is :D
 a husi és a krumpli már kész
És itt a végeredmény :D 


2014. február 9., vasárnap

Rizibizi kókuszos rántotthússal


Ezt a receptet már rég ki akartam próbálni:D és végre eljött az alkalom :D Ajánlom mindenkinek ezt a fajta rizibizit. Egyszerű s még finom is :)

Hozzávalók:
fél kg rizs
gránátalma
tengeri
savanyúubi
15 szelet hús
kókusz
3 tojás
olaj

Elkészítés:
Felfőzzük a rizset. Ha kész hozzáadjuk a tengerit. A gránátalmát tálaláskor szórjuk rá. Közben megcsináljuk a rántotthúst. Én a hús felét kókuszosan csináltam meg a másik felét pedig simán rántottam ki.





Jóétvágyat! :)

2014. február 4., kedd

Kókuszgolyó



Hozzávalók: 
1 kg háztartási kekesz ledarálva
20 dkg vaj
20 dkg cukor/porcukor
víz
4-5 ek kakaó
1 cs kokuszreszelék

Elkészítés: 
A cukrot és a vizet feltesszük főni, ha elkezdett főni beletesszük a kakaót, majd a vajat. Ha a vaj elolvadt levesszüka tálat a tűzról és beletesszük a ledarált kekszet, jól összekeverjük és kis golyókat formálunk belőle. (Ha ragad a massza, akkor vizes kézel formázzuk a golyókat). A goylókat beleforgatjuk a kokuszreszelékbe és már kész is :) 


Jóétvágyat! :)

2014. január 2., csütörtök

Gránátalmás torta


Hozzávalók: 
A piskótához: 6 tojás
                      15 dkg cukor
                      15 dkg kakaó
                      6 dkg vaj
                      15 dkg liszt
                      1 cs sütőpor
Töltelékhez: fél l tejszin
                   10 dkg porcukor
                   1 üveg baracklekvár
                   1 gránátalma

Elkészítés: 
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját összekeverjük a cukorral, madj hozzáöntjük a megolvasztott, de már kihült vajat. Elkezdjük felverni a tojásfehérjét. Hozzátesszük a tojássárgáját. Majd a lisztet, a kakaót és a sütőport is. Jól összekeverjük. Formába rakjuk, és 30-40 percig sütjük. Ha ezzel megvagyunk, megvárjuk míg kihül és 3 részre vágjuk. A krémhez felverjük a tejszint a porcukorra. Ha mindent előkészítettünk akkor elkezdjk összeállítani. A legalsó lapra kenünk baracklekvárt, majd tejszinthabot, és megszórjuk gránátalmával. Ugyanígy csinájuk a többi réteggel is. A legtetejére a gránátalmán kívül csokidarabkákat szórtam.